A radzsasztáni kigyóbűvölők / About the culture of Rajasthani Kalbeliya (Gypsy) khast

(Köszönet mindazoknak az indiai, magyar és más nemzetiségű barátaimnak, akik segítik az indiai utazásaimat / Special thanks for all my Indian, Hungarian friends who help in my trips to India)

Kalunath Kalbeliya, a jodhpuri közösség vezetője

A radzsasztáni kigyóbűvölők

 ( A radzsasztáni cigány törzs kultúrájáról, I. rész)

India északi területén, többnyire Radszasztánban, találkozhatunk a „kigyóbűvölők” kasztjával, a kálbélia törzssel. További elnevezésük: szápéra, mely a kígyó szanszkrit ill.hindi nevéből ered, és a dzsógi. Ők a cigány törzshöz tartoznak, saját magukat is cigányoknak vallják. Nomád életmódot folytattak mindvégig, csak az utóbbi húsz évben váltak letelepedett törzsé. A helyi lakosság sem tudja, igazából honnan jött a törzs Radzsasztánba, sokan úgy tartják, északról: Pándzsáb, Pakisztán területéröl. A radzsasztáni nyelvjárás, a marwadi nyelv egyik dialektusát beszélik,melyben a szavak nagytöbbsége szanszkrit,ill. hindi eredetű. A vándorló cigáytörzs tagjai fellelhetőek majdnem India-szerte: Punjabban, Bengálban, stb.

„Amikor a gyerekeink születtek,akkor még vándoroltunk, nem volt házunk. A férjem,Kalunáth (dzsi) pungin zenélt, úgy kerestük a megélhetésünket. Egyszercsak jöttek a rádiótól, meghallották, hogy játszik, megetszett nekik,és hivták Amerikába kocertre, de nem volt cimünk, nem volt,ahová küldjék a meghivót, aztán megegyeztünk egy bizonyos helyben, ahonnan átvettük a levelet… „ (elmesélte: Mohoni Kálbélia, Kalunath Kálbélia felesége; Dzsodpur)

Az kálbélia törzs mellett a bhatt és a lohári népcsoport az, akikkel találkoztam radzsasztáni utazásaim során, és ugyancsak a cigány népcsoporthoz tartozóknak vallották magukat. A bhatt közösség művészeti tevékenységgel, míg az utóbbi, a lohári fémmegmunkálással, épitkezéssel foglalkozik. Ezek a törzsek egymás közt nem házasodnak, csak az azonos kaszton belüliek. A kasztok,mint a kálbélia is, számos  alkasztra tagolódnak. Házasságkötéskor, a két házasulandó félnek különböző alkaszthoz tartozónak kell lennie. ( Megj. A házassági szabályok kasztonként változnak, pl. a langa zenészeknél merőben mások a szokások.)

A Kálbélia törzs jellegzetes foglalkozása a „kigyóbűvölés”. A sivatagi házak környékén gyakori vendég volt a kobra. Észrevétlenül be tudta fonni magát a kerités, vagy házfedél gallyai közé. A madarak furcsa csiripeléséből következtettek arra, hogy megérkezhetett a váratlan vendég. Ekkor hivatták a környéken táborozó „kigyós embert”, aki befogta a mérges fenevadat, ezzel sok esetben életeket mentett. Látták a környékbeliek, hogy hasznos a törzs jelenléte a térségben, mert rajtuk kivül senki nem értette a kigyók befogásának módszerét, ezért azt mondták nekik: adunk földet, épitsetek rá házat, telepedjetek le itt, a közelben. Igy alakultak ki a kálbélia telepek, falvak, városok környékén.

Otthonukban az év bizonyos hónapjaiban kobrákat tartottak, melynek mérgét eltávolitották, felhasznáták különböző gyógyászati célokra.  Nádfedeles dobozban tartották, időnként előhozták, enni adtak, zenéltek nekik, amire a kigyók vonagló „táncot” jártak. 

Kalunath Kalbeliya kobrával (Fotó: Ábrahám Judit)

http://www.youtube.com/watch?v=FUa_ypNmocs

 

 A kálbélia kaszt hindú vallású. A kigyótartás a három fő istenség (Brahma: teremtő, Vishnu: fenntartó, Shiva: pusztitva újraalkotó) egyikével hozható kapcsolatba. Shiva Isten állata a: kobra. … Aztán augusztus hó elején, az esős évszak kezdetekor szabadon engedték őket, majd újakat fogtak be.

A kigyókat a pungi (tökhéjsip) nevezetű nádfúvós hangszerrel hozzák izgalomba. Ritmuskiséretként daphli, csörgődobot, valamint mandzsirát, rézcsengőt használnak. Igy jártak a régebbi időkben a térségben előadni, pénzt keresni. Ezt a jellegű zenés-kigyós szorakoztatást: ghumakkádnak hivják. Aztán, ahogy változtak az idők, változtak a törvények, a szokásonak is változniuk kellett. A kormány betiltotta a kigyótartást, igy elfogytak a „táncos-kigyók”. A dzsodhpuri (Jodhpur) kálbélia törzs vezetőjének, Kalunáthnak az a zseniális ötlete támadt, hogy kigyók helyett a ghumakkádon lányok táncoljanak. Beöltöztették őket fekete ruhába, melyet a kobra mintáját utánzó rombuszos motivúmokkal diszitettek, és arra ösztönözték őket, hogy a kígyó mozgását utánozzák. Ez új tánformát teremtett a radzsasztáni néptánc művészet repertoárjában, nevezetesen a kálbélia táncot, mely manapság a törzs védjegyévé vált, és az egyik legnépszerűbb tánc, lassan már nemcsak Radzsasztánban, de mondhatni szerte a világban.

Samda Kalbeliya, Gita és Réka

 „ Kaliyo kood padyo mela main,                              „Fekete botot veszek,

O layo kali lakeri,                                                     Fesztiválra megyek,

Kali lakeri mungi kar bechi.                                       Kimintázom a végén,

                                                                               Eladom jó pénzér’ ” .

               Are-re-re-re-re-re-re-re! ...

A mindennapos "eredeti" kálbéliya viselet

Asszonyok munka közben

Munkából hazatérő asszony

Öregasszony bottal, "nákával"a kezében, fején a poggyásza

Lakshmi Szapérával (Jaipur)

Rékha Kálbélia Szapérával

Kálbélia táncos (Rekha) teljes sminkben

Indiában tett utazási élményeim, valamint a cigány törzs között töltött hónapok alatt szerzett ismeretek alapján lejegyezte Ábrahám Judit.
Megjelent a FolkMAGazin 2013 /4 számában
http://folkmagazin.hu/mag/

http://www.juditabraham.blogspot.hu/ 

http://www.rangilalanga.blogspot.hu/

Jodhpurban Suva Dévi csoportjával

Radzsasztáni néptáckurzus 

Kedden és szombatonként: Sambhala Tibet Központ (Budapest,1012, Attila út 123.)

http://www.tibet.hu/epocha-reszletek/radzsasztani-tanckurzus-2013-09
https://www.facebook.com/events/1408224729443115/

Vezeti: Ábrahám Judit   

Info: abrahamjud@freemail.hu 06 20 521 2069

A „tiszta szoba”

        „ A vallásos ember számára a tér nem homogén. Törések és szakadások vannak benne; olyan részeket tartalmaz, amelyek minőségileg különböznek a többitől… Létezik tehát egyfajta szent, (vagyis „erővel feltöltött”, jelentőségteli tér) és léteznek más, nem szent terek…” - Mircea Eliade: A szent és profán

Széki viseletben Manyi és anyukája (Szék/Sic,Erdély, Romania, 2007)

         A falusi kultúrában, Erdélyben mind a mai napig élő a térnek ez a fajta felosztottsága szent illetve „nem szent” részekre.   Létezik ugyanis minden udvaron (telken, életen) belül egy helyiség, amit a mindennapi, profán életben nem használnak. Berendezése ugyanolyan, mint a lakott szobáé, de sokkal nagyobb becsben, rendben tartva. Ez a „tiszta szoba”. Elnevezése változó területenként, Csíkban, Gyimesben „szobának” hívják, Széken „első háznak” … A „tiszta szoba” valószínüleg néprajzi elnevezés, állandó rendezettségéről, tisztaságáról kapva a nevét.

  Berendezése ugyancsak változik vidékenként. A következő leírás főképp a csíki, gyimesi berendezést követi.

  A régi tipusú falusi házaknak két szobája volt, az egyik, a mindennapi élet színteréűl, lakóhelyéűl szolgáló „ház”, a másik a „szoba”. A két helyiséget kívülről össze köti a tornác, amit újabb stílus szerint zárttá alakítottak, ebből lett a: veronda /veranda.

A „szoba” berendezése ugyanazt a mintát követi, mint a lakó „házé”:

- egy vagy két ágy. Itt tárolják az új- , illetve a férjhez adandó lány ágyneműjét: paplanok, pokrócok, párnák, stb.

- egy vagy két szekrény, ahol teljesen új, vagy csakis ünnepi alkalmakkor használt fehér ruhaneműket: abroszok, törölközők, edénytörlők, ingek, alsószoknyák, stb., valamint ugyancsak ünnepi viseleteket: kabátok, nadrágok, ingek, szoknyák, fejkendők, stb. tárolnak.

           - egy edénytároló szekrény. Az itt található evő-ivó eszközöket is csak különleges események alkalmával használják, mint: keresztelő, lakodalom, temetés vagy nagyobb családi- ,illetve baráti összejövetelek.

            - egy nagy tükör, általában nagyobb, mint a „kinti” szobáé

            - a ház közepén asztal, rajta váza, benne művirág, körülötte székek.

Magasra vetett ágy a tiszta szobában,Széken

            Az ágy magasra van vetve (vetett ágy: a paplanok, párnák szabályos elrendezése), ágytakaró terítővel leterítve, rajta díszpárnák, újabban babák. Az ablakok előtt függöny, az útra vagy udvarra néző ablakokon sötétítővel, vagy redőnnyel. A tükörállványon és a székeken valamint az asztalon is igényes kézimunkaterítők.  Az ágy fölött szentképek, családi mennyegzős kép, valamint feszület lóg. A szobának a tisztaságát, rendezettségét a háziasszony igyekszik mindig fenntartani. A szobában lévő ünnepi öltözet előkészítése is az ő feladata, ezért a család férfi tagjai is csak ritkán lépnek ebbe a helyiségbe.

Templomba menő férfiak, Széken, 2007

Két nagyobb esemény alkalmával használják ezt a szobát: a menyasszony búcsúztatásakor, és temetésnél a halott felravatalozására. Se keresztelő, se  egyéb összejövetelek alkalmával, se vendégfogadásra régen nem használták.      Még imádkozásra sem, úgyhogy nem mondhatjuk rá, hogy valamiféle házi szentély, mégis minőségében a templom szférájához hasonló, de szerepét tekintve is. A templom, mint egy nyugalmi pont, kívül áll, nem vesz részt a praktikus életben, ahol mindig a legnagyobb REND uralkodik. 

Tálas a tiszta szobában, Szék, 2007

                                                                  Lejegyezte: Ábrahám Judit

A „ház”

       A tiszta szobából kifelé haladva a tér ugyancsak szent és „nem szent”, vagy kevésbé szent részekre bomlik. Az, egyszerűen csak, „ház”nak nevezett helyiségbe érkezünk. Ebben, az egyetlen szobában található: konyha, hálószoba, „nappali”. A berendezés körös-körbe ezen funkciók betöltését szolgálják. Ennek ellenére sem tűnik zsúfoltnak, vagy rendezetlennek. Központi helyen található az asztal, körülötte pad, székek, a falak mentén egy vagy két ágy, a tűzhely körűl konyhai előkészítéshez használt kisasztal, edénytároló szekrény, vagy tálas…   

  Ebben, a hétköznapokban használt lakótérben két terület ugyancsak „szentnek” nevezhető, az egyik az: asztal, a másik az: ágy.

         Az asztal ezért is kerül központi helyre. Mindig tisztának, rendezettnek kell lennie. Csak tiszta dolgokat szabad rátenni, nem szabad ráülni, rálépni. Vasárnap és „ülő ünnep”ek alkalmával külön abrosszal terítve, virággal díszítve.

  Az ágy(ak). Ugyancsak tiszta és rendezett, mindig megvetve, rajta díszpárnák, fölötte szentképek, családi mennyegzős kép, valamint a feszület- kissé a tiszta szoba szakralitását varázsolja a hétköznapokba.

  Az ágy általában észak-dél irányban, a nyugati fal mentén található, de, ha a szoba berendezése úgy kívánja, akkor kelet-nyugati fekvésű is lehet. Adódik ez a ház alaprajzából is, mivel a lakóházak falai az égtájak irányvonalát követik, keletre néző ablakokkal, ajtóval. Ezt tükrözi következő moldvai magyar imádság is:

Észak-déli tájolású ház és udvarbelső ( Székelyföld, Újtusnád, Romania)

         „Én felkelék szép piros hajnalba,

         Kimenék ajtóm eleibe,

         Feltekinték napkeletre,

         Hát ott vagyon fehér kőkápolna,

         Kűjjel arangyos, belől irgalmos…” (Pusztinai ima)

        

         Ellentétben a „tiszta” területekkel, kevésbé tiszta, sőt „mocskos” terület, a „ház fődjé”nek nevezett padló (1). Ez „lent” van, ezt lábbal „tapodják”, még, ha tisztán is van tartva, szentségtelen, tisztátalan területnek számít.

         A „házból” kilépve a tornácra vagy verandába érkezünk, aztán a küszöbön át ki, az udvarra. A küszöb ugyancsak jelentőséggel bíró terület, a bejövő vendég számára ez adja az első hírt a háziasszony gondosságáról, tisztaságáról: „A küszöb mondja meg, hogy milyen a háziasszony”.

                                                                                  Lejegyezte: Ábrahám Judit

(1)padló: deszkaborítás. Megj. a padlás Gyímes ill. Székelyföld vidékén a hijút, a tetőteret jelenti

A radzsasztáni  körház „dzsúplrá”

(A radzsasztáni langa zenészek kultúrájáról III.rész)

India északi részén, a radzsasztáni Thar sivatag nyugati felében laknak a Langa zenészek, akik

mindmáig elevenen művelik Radzsasztán tradicionális zenéjét.

Radzsasztáni langa zenészek (Fotó: Ábrahám Judit)

Nemcsak zenéjükben, hanem mindennapi szokásaikban, életvitelükben is őrzik India ősi, falusi kultúrát. Életterüket a közvetlen környezetükben fellelhető anyagokból alakítják ki. Így építik házaikat, és ház körüli melléképületeiket ( magtár, kecske ól, fürdőző helység, stb. ) Az épületek által meghatározott élettér legfontosabb jellemzője az íveltség. Domináns szerepet kap a kör alakú forma, aztán a félkör, majd a kúposan kialakított, a sarkoknál legömbölyített, négyzetes forma. Tároló helyiség (Fotó: Ábrahám Judit)

Egy-egy család területét ágakból font kerítés határolja, ami kör alakú ívben fut a lakótér körül. A lakóhely fő épülete a ház, vagyis a ’dzsúplrá ’: sárból kialakított házikó, ami szabályos körformát követ. A házban tulajdonképp keveset tartózkodnak, alváshoz, főzéshez szolgáló helyiség, idejük nagy részét a szabadban töltik. Előtere a sárból keményre döngölt, tisztára söpört udvar: félkörívben, vagy teljes körívben körbefutó, ugyancsak sárból kialakított, kör alakú térelválasztókkal határolt terület. Ide szoktak napközbeni beszélgetésre, teázásra kiülni. Az udvar mentén találhatóak a különféle mellékhelységek: kecske ól, magtároló, ló etető teknő, stb. amelyek részben sárból, részben sövényből (összefont növényi szálak) épülnek. Az udvar körüli terület puszta föld, vagyis homok, nincs ledöngölve.  Gyakori továbbá az udvarban egy-egy öregebb fa körül (nim fa) körívben kialakított döngölt terület, amelynek gyakorlati jelentősége nincs, inkább a fa iránti tisztelet formája.

A dzsúplrá

”Dzsuplrá” (Fotó: Ábrahám Judit)

Négy méter átmérőjű szabályos kör alakú alapterületre épül. Az alapja, és az oldala döngölt sár. Ezt a masszát homokból, illetve tehéntrágyából gyúrják, úgy, hogy a trágyát simára eldolgozzák, hogy ne legyen szemcsés, hozzáadják a megszitált homokot, majd vízzel elegyítve keményebb állagú masszát gyúrnak (kézzel, vagy lábbal). 

              Sármassza gyúrása (Fotó: Ábrahám Judit)

Ezt a masszát a ház földjére, döngölik állandó taposással. A ház oldalfalának kialakítása többféle módszert is követhet:

1. segédeszközként használhatnak fa, illetve kő oszlopokat, a köztes részeket sáros masszával töltik ki

2. ágakból font ritkás sövényt futtatnak körbe, a köztes részt kitöltik sárral

3. a körív mentén 3-4 centiméteres rétegben rakják le a masszát, lassú- lassú lépésekben, annyit várva mindig, amíg az előző réteg megköt.

A tető: összefont ágakból készül. 20- 30 cm.es vastagságban erősre összefont sövény, amit kúposan alakítanak ki. Ez a fedés a régi paraszti házak zsúpfedeles tetőire emlékeztet. 

 Dzsuplrá tető belülről (Fotó: Ábrahám Judit)

A berendezés: egyszerű, néhány főzőeszközön, takaródzón kívül mondhatni: semmi.  A ’dzúplrá’ bal oldalán (a bejárati ajtótól számítva) található a tűzhely: földön kialakított, kis félköríves, sárból formált ’főző hely’, amely edénytartó falból, illetve a tűztér előtti hamuzó részből áll. Fölötte található néhány falba mélyesztett fűszertartó polc.  Jobb oldalt találhatjuk az alvásra szolgáló takaródzókat, amelyet napközben egymásra rakva, rétegesen összehajtva tárolnak. Éjszakára ezeket a földre terítik, ez szolgál fekhelyül.

Falu részlet a Langáknál, Barnawában                                                                                                                   (Fotó: Ábrahám Judit)

Ábrahám Judit Budapest, 2012. április 4.