A „tiszta szoba”

        „ A vallásos ember számára a tér nem homogén. Törések és szakadások vannak benne; olyan részeket tartalmaz, amelyek minőségileg különböznek a többitől… Létezik tehát egyfajta szent, (vagyis „erővel feltöltött”, jelentőségteli tér) és léteznek más, nem szent terek…” - Mircea Eliade: A szent és profán

Széki viseletben Manyi és anyukája (Szék/Sic,Erdély, Romania, 2007)

         A falusi kultúrában, Erdélyben mind a mai napig élő a térnek ez a fajta felosztottsága szent illetve „nem szent” részekre.   Létezik ugyanis minden udvaron (telken, életen) belül egy helyiség, amit a mindennapi, profán életben nem használnak. Berendezése ugyanolyan, mint a lakott szobáé, de sokkal nagyobb becsben, rendben tartva. Ez a „tiszta szoba”. Elnevezése változó területenként, Csíkban, Gyimesben „szobának” hívják, Széken „első háznak” … A „tiszta szoba” valószínüleg néprajzi elnevezés, állandó rendezettségéről, tisztaságáról kapva a nevét.

  Berendezése ugyancsak változik vidékenként. A következő leírás főképp a csíki, gyimesi berendezést követi.

  A régi tipusú falusi házaknak két szobája volt, az egyik, a mindennapi élet színteréűl, lakóhelyéűl szolgáló „ház”, a másik a „szoba”. A két helyiséget kívülről össze köti a tornác, amit újabb stílus szerint zárttá alakítottak, ebből lett a: veronda /veranda.

A „szoba” berendezése ugyanazt a mintát követi, mint a lakó „házé”:

- egy vagy két ágy. Itt tárolják az új- , illetve a férjhez adandó lány ágyneműjét: paplanok, pokrócok, párnák, stb.

- egy vagy két szekrény, ahol teljesen új, vagy csakis ünnepi alkalmakkor használt fehér ruhaneműket: abroszok, törölközők, edénytörlők, ingek, alsószoknyák, stb., valamint ugyancsak ünnepi viseleteket: kabátok, nadrágok, ingek, szoknyák, fejkendők, stb. tárolnak.

           - egy edénytároló szekrény. Az itt található evő-ivó eszközöket is csak különleges események alkalmával használják, mint: keresztelő, lakodalom, temetés vagy nagyobb családi- ,illetve baráti összejövetelek.

            - egy nagy tükör, általában nagyobb, mint a „kinti” szobáé

            - a ház közepén asztal, rajta váza, benne művirág, körülötte székek.

Magasra vetett ágy a tiszta szobában,Széken

            Az ágy magasra van vetve (vetett ágy: a paplanok, párnák szabályos elrendezése), ágytakaró terítővel leterítve, rajta díszpárnák, újabban babák. Az ablakok előtt függöny, az útra vagy udvarra néző ablakokon sötétítővel, vagy redőnnyel. A tükörállványon és a székeken valamint az asztalon is igényes kézimunkaterítők.  Az ágy fölött szentképek, családi mennyegzős kép, valamint feszület lóg. A szobának a tisztaságát, rendezettségét a háziasszony igyekszik mindig fenntartani. A szobában lévő ünnepi öltözet előkészítése is az ő feladata, ezért a család férfi tagjai is csak ritkán lépnek ebbe a helyiségbe.

Templomba menő férfiak, Széken, 2007

Két nagyobb esemény alkalmával használják ezt a szobát: a menyasszony búcsúztatásakor, és temetésnél a halott felravatalozására. Se keresztelő, se  egyéb összejövetelek alkalmával, se vendégfogadásra régen nem használták.      Még imádkozásra sem, úgyhogy nem mondhatjuk rá, hogy valamiféle házi szentély, mégis minőségében a templom szférájához hasonló, de szerepét tekintve is. A templom, mint egy nyugalmi pont, kívül áll, nem vesz részt a praktikus életben, ahol mindig a legnagyobb REND uralkodik. 

Tálas a tiszta szobában, Szék, 2007

                                                                  Lejegyezte: Ábrahám Judit

A „ház”

       A tiszta szobából kifelé haladva a tér ugyancsak szent és „nem szent”, vagy kevésbé szent részekre bomlik. Az, egyszerűen csak, „ház”nak nevezett helyiségbe érkezünk. Ebben, az egyetlen szobában található: konyha, hálószoba, „nappali”. A berendezés körös-körbe ezen funkciók betöltését szolgálják. Ennek ellenére sem tűnik zsúfoltnak, vagy rendezetlennek. Központi helyen található az asztal, körülötte pad, székek, a falak mentén egy vagy két ágy, a tűzhely körűl konyhai előkészítéshez használt kisasztal, edénytároló szekrény, vagy tálas…   

  Ebben, a hétköznapokban használt lakótérben két terület ugyancsak „szentnek” nevezhető, az egyik az: asztal, a másik az: ágy.

         Az asztal ezért is kerül központi helyre. Mindig tisztának, rendezettnek kell lennie. Csak tiszta dolgokat szabad rátenni, nem szabad ráülni, rálépni. Vasárnap és „ülő ünnep”ek alkalmával külön abrosszal terítve, virággal díszítve.

  Az ágy(ak). Ugyancsak tiszta és rendezett, mindig megvetve, rajta díszpárnák, fölötte szentképek, családi mennyegzős kép, valamint a feszület- kissé a tiszta szoba szakralitását varázsolja a hétköznapokba.

  Az ágy általában észak-dél irányban, a nyugati fal mentén található, de, ha a szoba berendezése úgy kívánja, akkor kelet-nyugati fekvésű is lehet. Adódik ez a ház alaprajzából is, mivel a lakóházak falai az égtájak irányvonalát követik, keletre néző ablakokkal, ajtóval. Ezt tükrözi következő moldvai magyar imádság is:

Észak-déli tájolású ház és udvarbelső ( Székelyföld, Újtusnád, Romania)

         „Én felkelék szép piros hajnalba,

         Kimenék ajtóm eleibe,

         Feltekinték napkeletre,

         Hát ott vagyon fehér kőkápolna,

         Kűjjel arangyos, belől irgalmos…” (Pusztinai ima)

        

         Ellentétben a „tiszta” területekkel, kevésbé tiszta, sőt „mocskos” terület, a „ház fődjé”nek nevezett padló (1). Ez „lent” van, ezt lábbal „tapodják”, még, ha tisztán is van tartva, szentségtelen, tisztátalan területnek számít.

         A „házból” kilépve a tornácra vagy verandába érkezünk, aztán a küszöbön át ki, az udvarra. A küszöb ugyancsak jelentőséggel bíró terület, a bejövő vendég számára ez adja az első hírt a háziasszony gondosságáról, tisztaságáról: „A küszöb mondja meg, hogy milyen a háziasszony”.

                                                                                  Lejegyezte: Ábrahám Judit

(1)padló: deszkaborítás. Megj. a padlás Gyímes ill. Székelyföld vidékén a hijút, a tetőteret jelenti

A radzsasztáni  körház „dzsúplrá”

(A radzsasztáni langa zenészek kultúrájáról III.rész)

India északi részén, a radzsasztáni Thar sivatag nyugati felében laknak a Langa zenészek, akik

mindmáig elevenen művelik Radzsasztán tradicionális zenéjét.

Radzsasztáni langa zenészek (Fotó: Ábrahám Judit)

Nemcsak zenéjükben, hanem mindennapi szokásaikban, életvitelükben is őrzik India ősi, falusi kultúrát. Életterüket a közvetlen környezetükben fellelhető anyagokból alakítják ki. Így építik házaikat, és ház körüli melléképületeiket ( magtár, kecske ól, fürdőző helység, stb. ) Az épületek által meghatározott élettér legfontosabb jellemzője az íveltség. Domináns szerepet kap a kör alakú forma, aztán a félkör, majd a kúposan kialakított, a sarkoknál legömbölyített, négyzetes forma. Tároló helyiség (Fotó: Ábrahám Judit)

Egy-egy család területét ágakból font kerítés határolja, ami kör alakú ívben fut a lakótér körül. A lakóhely fő épülete a ház, vagyis a ’dzsúplrá ’: sárból kialakított házikó, ami szabályos körformát követ. A házban tulajdonképp keveset tartózkodnak, alváshoz, főzéshez szolgáló helyiség, idejük nagy részét a szabadban töltik. Előtere a sárból keményre döngölt, tisztára söpört udvar: félkörívben, vagy teljes körívben körbefutó, ugyancsak sárból kialakított, kör alakú térelválasztókkal határolt terület. Ide szoktak napközbeni beszélgetésre, teázásra kiülni. Az udvar mentén találhatóak a különféle mellékhelységek: kecske ól, magtároló, ló etető teknő, stb. amelyek részben sárból, részben sövényből (összefont növényi szálak) épülnek. Az udvar körüli terület puszta föld, vagyis homok, nincs ledöngölve.  Gyakori továbbá az udvarban egy-egy öregebb fa körül (nim fa) körívben kialakított döngölt terület, amelynek gyakorlati jelentősége nincs, inkább a fa iránti tisztelet formája.

A dzsúplrá

”Dzsuplrá” (Fotó: Ábrahám Judit)

Négy méter átmérőjű szabályos kör alakú alapterületre épül. Az alapja, és az oldala döngölt sár. Ezt a masszát homokból, illetve tehéntrágyából gyúrják, úgy, hogy a trágyát simára eldolgozzák, hogy ne legyen szemcsés, hozzáadják a megszitált homokot, majd vízzel elegyítve keményebb állagú masszát gyúrnak (kézzel, vagy lábbal). 

              Sármassza gyúrása (Fotó: Ábrahám Judit)

Ezt a masszát a ház földjére, döngölik állandó taposással. A ház oldalfalának kialakítása többféle módszert is követhet:

1. segédeszközként használhatnak fa, illetve kő oszlopokat, a köztes részeket sáros masszával töltik ki

2. ágakból font ritkás sövényt futtatnak körbe, a köztes részt kitöltik sárral

3. a körív mentén 3-4 centiméteres rétegben rakják le a masszát, lassú- lassú lépésekben, annyit várva mindig, amíg az előző réteg megköt.

A tető: összefont ágakból készül. 20- 30 cm.es vastagságban erősre összefont sövény, amit kúposan alakítanak ki. Ez a fedés a régi paraszti házak zsúpfedeles tetőire emlékeztet. 

 Dzsuplrá tető belülről (Fotó: Ábrahám Judit)

A berendezés: egyszerű, néhány főzőeszközön, takaródzón kívül mondhatni: semmi.  A ’dzúplrá’ bal oldalán (a bejárati ajtótól számítva) található a tűzhely: földön kialakított, kis félköríves, sárból formált ’főző hely’, amely edénytartó falból, illetve a tűztér előtti hamuzó részből áll. Fölötte található néhány falba mélyesztett fűszertartó polc.  Jobb oldalt találhatjuk az alvásra szolgáló takaródzókat, amelyet napközben egymásra rakva, rétegesen összehajtva tárolnak. Éjszakára ezeket a földre terítik, ez szolgál fekhelyül.

Falu részlet a Langáknál, Barnawában                                                                                                                   (Fotó: Ábrahám Judit)

Ábrahám Judit Budapest, 2012. április 4.

Bacsói bál

Nem indult aznap busz Bacsojba (Baciou: Románia, Moldva), így, hát visszamentünk Klézsére, és másnap ismét nekiindultunk.

Tél volt, nyirkos, ködös idő. A busz Ádzsudtól (Adjud) Korbászkáig (Corbasca) járt, onnan gyalog tettük meg a körülbelül 10 kilométernyi utat. Útitárs is akadt, a környező falvakban lakók napiason tették meg ezt az útat.

Hallatszott a zsivaj messziről. Még jóformán be se értünk, gyerekek hada ugrált körülöttünk. Nem lehetett mindennapos látvány, hogy hátizsákos „fehérek” érkeznek ebbe, a tiszta cigány faluba. Jánkunak, a főnöknek, a háza felől érdeklődtünk.

Két ház is volt az udvaron, egy nagy, kétszobás, szépen levakolt, verandás, és egy kisebb. Bemegyünk a kissebbe, az alacsony mennyezetű kunyhóba. A főnök éppen munka közben: disznót szeletelt fejszével.

- Juci!- kiáltott fel örömében, s már röpült is, hogy elhalmozzon csókjaival. Leültetett, kit, ahová érte, és vagdalta tovább a friss húst. A felesége, háttérben meghúzódó, törékeny, szép arcú asszony, leste urának minden egyes szavát. Igen, jókor jöttünk, tényleg lesz bál este. Milyen jó! Fel tudjuk venni, és még mellette zenét is gyűjthetünk, hátha addig előkerülnek cimbalmosok, hegedűsök, netán kobzos öregek is a faluból, mert itt mindenki zenész.

Jánku segítőkész volt.

- Ez alatt, amíg itt voltunk, mintha te, Robi az apánk, és Juci az anyánk lettetek volna, úgy éreztük magunkat!- s folytak a könnyei, a Dunából visszaverődő éjjeli fényekben. Igaz, hogy tényleg igyekeztünk a kedvükre tenni, az alatt az egy hét alatt, amíg itt, Magyarországon turnéztak. Napközben felvételeket, esténként koncerteket szervezett Robi (Kerényi), szabad idejükben várost nézni, vidámparkba, állatkertbe vittük őket. Az ötlet, ezelőtt tizennégy évvel, hogy: Magyarországon turnézzon tíztagú rézfúvós banda, Sára Feri fejéből pattant ki- akkoriban még nem voltak divatosak errefelé a fanfáros zenekarok.

Megfőtt a kávé, meg a puliszka, mellé a pörkölt. Kézbe vettük a tányérokat, s ettünk, beszélgettünk, kacagtunk. Robinak fordítottam románról magyarra, amit nem értett. A legtöbbet nem értett, így kulcsfontosságú személynek érezhettem magam, na, nem a kikezdhetetlen román nyelvtudásom, de a kölcsönös szimpátia miatt igen jól működötta cigány főnök, és köztem a kommunikáció.

Eljött a bál ideje.

- Feküdjetek le!- szólt Jánku.

- Nem, nem vagyunk fáradtak! Nem azé’ jöttünk…- hiába, nem lehetett visszakozni, most ő a főnök, ez a parancs.

Beszürküllt, be is sötétedett, de Jánku csak nem jön, csak nem jön… „Ránk zárta az ajtót, és itt felejtett.” „Nem akarják, hogy menjünk a bálba!” „Ez volt a csel: kicsaltak, hogy ’lesz bál’, és most elbánnak velünk.” „Megbosszulják!”… Síri csend… semmi mozgás sehol,… csak távoli kutyaugatás… „Eddig tartott a nagy barátság!” „Hiába, mégiscsak cigányok, soh’se lehet tudni!”- csörren a kulcs, nyílik az ajtó, Jánku betoppan mosolyogva:

- Gyorsan, gyorsan, szedjétek össze, ami kell, beállt a zenekar! Gyerünk!

Trombita, klarinét, szintetizátor, dobszerkó- volt a felállás. Megy a tánc, nagy gőz, porfelhő! Robi beállítja a színpadnál a mikrofonokat felvételre, minden egyéb kellék a vállán lóg. Berángatják a cigány asszonyok-lányok táncolni, be, a körbe, a kör közepére.

Nekem nem volt szabad, Jánku vigyázott rám, nehogy a fiúk elvigyenek táncolni. Dúltam-fúltam magamban, hogy miért nem szabad, miért csak Robinak. Itt a jó mulatság, s én nem táncolhatok, mert be kell tartani az illendőséget! Hogy, hogy nem, egyszer csak a kör közepén találtam magam, fiúkkal körbe véve, járjuk a szerbát, táncoltatnak, visznek, hogy a lábam se éri a földet.

Szünetben vödörből ittunk egy-egy pohár bort, szerre, mert csak egy pohár volt az egész lakodalom-szerte, szomjuság ellen, s aztán folyt a bál, egészen reggelig.

Ábrahám Judit, 2008. 06. 23

Megjelent a Csángó Tükör folyóiratban

Női egyenjogúság moldvai táncokban

Kecskés tánc- 'Eleven Ördög' tánckurzus

A magyar néptáncokban (páros táncok) nincs egyenjogúság, a férfié a vezető szerep.

Hasonlóak az ‘erőviszonyok’ a moldvai páros táncok estében is. ( Kivételt képezhetnek a sortáncok, pl. a Tindia, ahol az irányítás mindkét félben megjelenhet.)

A férfi táncoltatja a nőt, vezeti, vagyis: megtáncoltatja. Ebben a szerepében a zenére irányúló figyelmen kívűl további feladata óvni a partnert, netán a többi táncos párral- , illetve a tánctéren előbukkanó különféle akadályokkal (oszlop, szék, stb.) való öszzeütközéstől.

A férfi szerepe tehát a külvilágra történő figyelés, így válik lehetővé a szabályos körforma megtartása is abban az esetben, ha több pár képez egy kört.

A nő feladata, alkalmazkodni ehhez, az irányított akarathoz, lehetőleg minél hamarabb, semmiféle ellenállás nélkűl. Az irányítás, és ennek tudomásúl vétele az összekapcsolódott kezeken keresztűl történik. A passzív női szerep nemcsak a páros táncokban, de a táncrendbe való bekapcsolódás terén is megmutatkozik: nem kérheti fel a fiút táncolni, várnia kell, amíg az ellenkező nemű fél "kiszemeli" egy táncra.

Az aktív-passzív szerep "jó táncos" párok esetében igencsak közelít egymáshoz: a “női fél” aktívabb résztvevővé válhat: “viszi a táncot”,de soha nem kerekedhet a férfi partner akarata fölé, nem szárnyalhatja túl partnerét, nincs annyi kibontakozási lehetősége, mint a férfinak.

Ez a szabály a moldvai páros táncok területén felborulni látszik. Nem visszás, ha két nő együtt táncol, de még,ha két férfi, az sem. Ilyenkor az egyik fél átveszi az irányítást, de az is megtörténhet, hogy hol az egyik, hol a másik irányít egyazon táncmeneten belűl.

A különbözőség viszont teljesen felbomlik a körtánc/ sortánc/ lánctánc esetében. Itt mindenki egyenlő “rangú” félként vesz részt: minden egyes személynek figyelnie kell a zenére, a többi partnerre, és önmagára, vagyis a táncra. Bár általában a táncoknak (a körtáncok, sortáncok esetében ) van egy irányítója, aki, kapcsolatot tart a zenészekkel, és vezeti a tánc menetét: kezdés/ befejezés, a tempó megadása ( “megcsendíti” 1, illetve “beleroppant” 2); az egyéni kibontakozás, megmutatkozás lehetősége a moldvai csángó táncokban a nők részére sokkal inkább adott. ((lásd: Vert kezes, Gergelem, Szerba)

(1) “megcsendíti”- megcsendesíti: lassítja (Fehér Márton, Külsőrekecsin)

(2) “beleroppant”- dobbant ( Gyimesben: ropogtat) (Fehér Márton, Külsőrekecsin)

Ábrahám Judit, 2008.04.04