- Mondja, kedves hölgyem, hova szeretne utazni?
- Isztanbulba!
- Semmi akadálya, fél óra múlva indul a busz be, Konsztancára, éjjel háromkor érkezik meg, onnan pedig rögtön lesz csatlakozás be, Isztanbulba. Jöjjön velem!
Az Úristen küldte ezt az embert- gondoltam magamban- miután minden lehetőséget felkutattam Brassóban, hogy tovább utazhassak Török ország felé.
- Effendim, itt van ez a hölgy, megy be veletek Konsztancára, ahogy megérkeztek, vidd be az irodába az ügyeleteshez, hogy semmi baja ne essen!- mondta a sofőrnek.
Mikor megérkeztünk Constantára, éjjel háromkor, kiderült, persze, hogy csak másnap délután 3-kor megy busz be, Isztanbulba, de az ügyeletesnek át voltam adva, és tényleg semmi bajom nem esett.
"Aadrtta, aadrtta, aadrtta, tadrdrdajla.... aadrtta, aadrtta"- szólt a zene egy zenés pult mögül, miközben tébláboltam, hogy teljen valahogy el a délelőtt, és a 'délután három'.
- Taves bachtalo!
- De unde esti?
- Din Transylvania. Ai fost pe acolo?
- Nu, n-am fost. Am fost in Turcia, in Italia, in Franca, de itthon szeretem a legjobban, Constancan. Itt van a családom: testvéreim, szüleim, jól megy a munkám, itthon a legjobb, itt a legszebbek az emberek,- megmutatta a testvére fényképét: sportos testalkatú "vagány csávó"- tetszik?
- Úgy ne! Te jobban tetszesz.
- Én, miért, én kövér vagyok.
- Igen, de neked van szíved.
- Eljönnél itt lakni, Konsztancán, lenne egy apartamented (lakásod), autód, minden egyéb!
- Nem! - nem rossz az ajánlat, de: NEM, nem az én világom ez a Fekete Tenger melletti kikötőváros.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése