Pacsirta-rigó

  Van nekem egy madaram. Nem kalitkában tartom, szabadon röpül madár módjára... Jó barátság alakult ki közöttünk, mindig a közelemben tartózkodik, már, ha otthon vagyok, a kertemben. A tegnap is rászállt a nagy diófa legalsó ágára és dalolt nekem. Figyeltem egy darabig, aztán elkezdtem utánozni a füttyének dallamvonalát. Technikailag jóval alul maradtam nála, de azért megpróbáltam legalább a fő dallamvonalat és ritmizálást betartani. Előre énekelte a strófákat, utána szünetet tartott, ekkor jöhettem én az ismétléssel. "Dzsugalbandi" (indiai zenében: kérdés-felelet) alakult ki köztem és a "mester" között.
 - uiáá áiá
 -hááá ááá
 - ui ééé iá
 -háá háááiá
  Ma reggel újra közel merészkedett hozzám, reggeli tűnődésemet végeztem szokott helyemen, amikor meghallottam énekét. Becéző szavakat mondogattam felé, miközben újabb ének-párbajra csábított, és alászállt, le, egészt a földre, elém, a zöld fűbe.
  Sárga a csőre, fekete a tolla, elneveztem pacsirta rigónak. Zerkula, (Isten nyugosztalja) a gyimesi mesterem is éneket tanult annak idején a sárga rigótól, amit kissé átköltött, és én tovább költöttem.
 "Sárga rigó fészket látott ott fenn, a jegenye fán,
  Még egy rigó füttyent, hogy ott, fenn szeret igazán.
  Lennék rigó-férfi / rigó-nő,
  És kegyed egy rigó-férfi,
  És aztán megértem,
  Hogy kegyed oly rettentő,
  Magáért reped a szívem!

A diófa ágai, ahová éppen még nem szállt le a rigó